Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találja. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk. Elfogadom
Keresés

Úti cél / szálláshely neve:


Felnőtt

Gyermek

További keresési opciók

Csatlakozz hozzánk!
Hírlevél
EUB utasbiztosítás

Hogyan is kezdődött?

Száz évvel ezelőtt még csodabogaraknak számítottak a síelők. Ma az egyik legnépszerűbb szabadidősport a világon. Már a kezdetek sem szokványosak. Nem Görögországban ringott a bölcsője, hanem a mai Bajkál- és Onyega tó vidékén született meg az ősi hótaposó 10-12 ezer évvel ezelőtt.


A századfordulóig a síelés technikája és vele párhuzamosan a felszerelés formálódása lassú haladással döcögött a skandinávok "sí-tökélyéig". Ezután már szinte követhetetlen tempóban fejlődik egészen napjainkig a sízés technikája és a felszerelés egyaránt. Legjelentősebb fejlődés a három szakág, a sífutás, ugrás és lesiklás kialakulása az ősi mozgásformából. Ez utóbbi megjelenése a síléc Közép-Európába kerülésének a következménye. Az Alpok meredek lejtőire a norvég sítechnika és a létrahosszú síléc alkalmatlan volt. Az alpesi sízés gyökereit Ausztriában kell keresni, mivel az Alpok lényegesen eltérnek a skandináv terepviszonyoktól. Másfajta felszerelésre, és technikára volt szükség ahhoz, hogy élvezhető legyen a sízés. Az alpesi stílus első jegyeit egy lilienfeldi földbirtokos, Mathias Zdarsky találta ki. Eleinte még 220-230 centis léceket használt, és egy 2-3 méter hosszú botot, később lerövidítette a léceket. Az igazi találmánya azonban a lilienfeldi kötés volt! A síre egy fémplatnit tett, a cipőt oldalról bőrszíj tartotta, ami jelentősen megkönnyítette a lécek kormányzását, és a fékezést. Ez óriási előrelépést jelentett, ugyanis a korábbi, norvég kötésekből oldalirányban ki lehetett lépni.



A következő nagy személyiség a bregenzi születésű Bilgeri volt, aki a sízéshez már két botot használt, ami jelentősen megkönnyítette a hegyre való feljutást és a sík terepen való előrehaladást. A szintén bregenzi születésű Viktor Sohm nevéhez fűződik az Arlbergi Síklub megalapítása 1903 januárjában, illetve ő fedezte fel az arlbergi régiót, mint síparadicsomot, ami manapság világszerte az egyik legpatinásabb téli üdülőhely. A stubeni származású Schneider, aki kora legjobb sí versenyzője volt feltalált egy új technikát, kanyarodás során a völgylábat zárta a hegylábhoz. 1922-ben aztán St. Antonban létrehozta Ausztria első síiskoláját.


Nagy szerepet játszott a sízés elterjedésében, hogy Európa-szerte a háborús készülődés részévé is vált. 80-85 évvel ezelőtt az alpesi sízés még a kiváltságosok különös hobbijának, úri passziónak számított. Nagyjából fél tucat alpesi üdülőhelyen hódolhattak szenvedélyüknek a bátor vállalkozók, ahol néhány fogadó vagy kocsma szolgálta ki őket. A fejlődés mozgatórugója mégis elsősorban a versenyzés volt. A kedvtelésből sízés alapvetően eltávolodott a versenytechnikától. A kedvtelésből síző feladata, hogy a terep-, időjárási- és hóviszonyoknak megfelelően, saját sí tudása és fizikai állapota figyelembevételével a legnagyobb biztonsággal lejusson a sípályán.


A 40-es évek közeledtével Hoschel és Wolfgang tornatanárok azon voltak, hogy a kanyarodás során a sílécek mindenképpen párhuzamosak maradjanak, ezt pedig szerintük a test emelkedésével és süllyedésével lehet elérni. A Nemzetközi Sí kongresszusokon jöttek össze a sí nemzetek, s itt mutatták be a különféle új technikákat. Az első INTERSKI kongresszus Zürsben volt, ahol a térdtechnika mellett teszik le a voksukat, csupán a franciák ragaszkodtak továbbra is a rotációs technikához. Az 1970-es években új technika születik, az ún. "jet-Schwung", aminek fontos alapjai voltak a rendkívül mély testtartás és a láb hajlítása, fordítása.
Az 1991-es St. Antoni Interski volt a legnagyobb, az összesen 2500 fő résztvevővel. A nemzetek arra a megállapításra jutnak, hogy nem kell olyan fanatikusan az adott technikát a vendégekbe hajszolni, hanem a legfőbb cél, hogy jól érezzék magukat. S valóban ez a legfontosabb.

www.sionline.hu - a síutak specialistája

KAPCSOLÓDÓ SZÁLLÁSOK: