Legfrissebb írásaink:
A Dél-Tirolban fekvő Meran 2000 síterep remek pályáira és hóviszonyaira méltán büszke lehet, ám ezzel nem ér véget a síközpont vonzó tulajdonságainak felsorolása. Meran területén található ugyanis Olaszország leghosszabb bob pályája, amely hasonló izgalmakat tartogat látogatói számára, mint egy világszínvonalú vidámpark hullámvasútja.
A bobpályát 2006 októberében adták át a síterep vendégeinek, az attrakciónak köszönhetően pedig Meran síterepe a régió egyik leginkább gyerek- és családbarát szabadidőközpontjává nőtte ki magát. A Meran 2000 Alpesi Bobnak elkeresztelt izgalmas pályavonal 1100 méter hosszú, ezzel a hosszúsággal pedig rekordernek számít Olaszországban. Függőleges irányban 150 méteres távolságot tesz meg a meredek hullámokkal és ugrópontokkal izgalmassá tett pálya. Egy kör megtétele mindössze 4-5 percet vesz igénybe, amiből következtethetünk a bobok sebességére is!
A száguldás és a siklás érzése a tengerszint feletti 1900 méteres magasságban egyedülálló élménnyel ajándékoz meg mindenkit, aki rászánja magát erre az izgalmas kalandra. Ajánljuk többek között azoknak a bátor felnőtteknek, akik a síelés mellett más adrenalin-növelő sporttevékenységre is vágynak. A bob hullámvasút elsődleges közönsége azonban gyermekekből áll, akik meglátva az óriási kalandokat tartogató építményt, általában azonnal beneveznek a következő körre! A meredek hullámhegyeket és völgyeket azonban gyermekek és felnőttek egyaránt óriási sikoltások közepette tombolják végig, és legtöbbször az első menetet újabb és újabb körök követik!
A tíz éven felüli gyermekek már akár önállóan is igénybe vehetik a pályát, a kisebbek azonban csak szülői kísérettel. Az aggódó szülőknek sem kell izgulniuk csemetéjük miatt: a bob pálya 100 százalékig megfelel a biztonsági előírásoknak, és rendszeres ellenőrzés alatt áll, így teljes nyugalommal a pályára engedhetjük a gyerekeket. Arra azonban jobb, ha felkészülünk, hogy a gyerekeket, ha már egyszer kipróbálták, szinte lehetetlen lesz távol tartani ettől az attrakciótól, amelyet a világ bármely vidámparkja megirigyelne.
Az alpesi bob hullámvasútra 4,5 euróért ülhetünk fel, gyerekek pedig 3 euróért. Ha azonban liftjeggyel is rendelkezünk, akkor 4, illetve 3 euróért vehetjük igénybe a pályát. Minél több körre vásároljuk meg a jegyet, annál kedvezőbbek az egyes menetek árai: öt kört például 18 euróért tehetünk meg, gyermekek pedig 12 euróért, így ebben a kombinációban egy kört ajándékba kapunk!